Előtte és utána - Így lett egy régi garázsból építészek irodája

Az archiDOT építészei egy rendhagyó és reprezentatív teret hoztak létre saját irodának egy régi garázs átalakításával. Olyan helyet szer...


Az archiDOT építészei egy rendhagyó és reprezentatív teret hoztak létre saját irodának egy régi garázs átalakításával. Olyan helyet szerettek volna építeni, amely otthonosabb, mint egy iroda, és amelynek közvetlen kapcsolata van az utcával és a várossal. Ezért döntöttek a 22 négyzetméteres garázs átépítése mellett, amit korábban raktárnak használtak egy 60-as években épült bérház földszintjén Bukarestben, Romániában.

Az egyetlen szobát a lehetséges legnagyobb hatékonysággal tervezték meg. Az összes függetlenül működő szükséges funkciót egy közös térbe integrálták, mint a kiterjesztett munkaterület és a tárgyaló /pihenő/ étkező, és mindezt anélkül, hogy a szűkösség érzését keltené.


A külső üvegezés mellett a belső tér befejezéséhez szükséges átalakítások minimálisak voltak, a padló került kiegyenlítésre és kapott egy epoxi réteget. Különös figyelmet fordítottak a berendezések kialakítására, hogy az összes szükséges felszerelésnek helyet találjanak, és a közüzemi költségek is alacsonyak maradjanak, ezért az összes világítást LED-es technológiával oldották meg, és víztakarékos csaptelepek kerültek beépítésre. De ami igazán átalakította a teret, az maga a bútorozás.

A befejezetlen falakat alapjában véve nagy bútorokkal vagy burkolattal takarták el, beleértve a plafont is. Egy intelligens, nyugodt és nagyon rugalmas teret szerettek volna létrehozni, amely az igényeik szerint könnyen átalakítható. A zárt bútorzat takar el minden funkciót, mint a vécé, a technikai helyiség, konyha, nagy tároló, nyomtatók stb., emellett a független bútordarabok modulárisak, ezért különböző módon elrendezhetők.







Név

Ágy,7,Állatbútor,1,Apró otthon,13,Asztal,5,Beltér,22,Bútor,26,Bútorterv,2,Családi ház,29,Csináld magad,30,Dekoráció,15,Earthship,2,Egyébterv,1,Emeletes ágy,2,Építési anyagok,3,Építészet,44,Esővízgyűjtő,1,Faház,8,Falidísz,1,Felújítás,14,Fenntartható,15,Fészer,2,Függőleges kert,1,Fürdőszoba,13,Garázs,1,Gépkocsibeálló,1,Gyerekbútor,5,Gyerekszoba,7,Hálószoba,13,Háztartási készülék,1,Hétvégi ház,3,Íróasztal,4,Irodabútor,3,Karácsony,2,Kert,23,Kerti tó,1,Kertterv,3,Konténer ház,6,Konyha,25,Kutyaágy,3,Kutyaház,1,Kültér,26,Lakás,13,lakókocsi,1,Laminált padló,1,Macskaágy,1,Medence,2,Mennyezet,1,Miniatűr kert,1,Napelem,10,Nappali,25,Növények,10,Nyaraló,5,Ötletek,29,Polc,8,Polikarbonát,1,Spórolás,1,Szekrény,4,Szélenergia,1,Sziklakert,1,Tárolás,9,Udvar,11,Új,118,Újrahasznosítás,12,Világítás,11,Zuhanyzó,4,
ltr
item
Otthon Ötlet: Előtte és utána - Így lett egy régi garázsból építészek irodája
Előtte és utána - Így lett egy régi garázsból építészek irodája
https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj_jku7buNfPkE1zjS5sEC0ehdluv1o8p3y4sZlBm0xnldB5v2iOsw7_xLCuSvpfVJfa7TKDJjMMu2oiZiVXNw_VIyR4NlrrhyphenhyphenOOLpmwLirKcjSkGEFZeRUuk8IQ6Vnw8amP7ht1LCVhBtn/s1600/gar%25C3%25A1zs+%25C3%25A1talak%25C3%25ADt%25C3%25A1s+%25C3%25A9p%25C3%25ADt%25C3%25A9sz+iroda+b%25C3%25BAtor+modul%25C3%25A1ris+vari%25C3%25A1lhat%25C3%25B3+fa+burkolat+belt%25C3%25A9r+%25C3%25A1talak%25C3%25ADt%25C3%25A1s+%25C3%25A1t%25C3%25A9p%25C3%25ADt%25C3%25A9s+elemes+berendez%25C3%25A9s+asztal+%25C3%25A1gy+kanap%25C3%25A9+sz%25C3%25A9k+konyha+nappali+polc+vil%25C3%25A1g%25C3%25ADt%25C3%25A1s+led-2016-otthon+%25C3%25B6tlet.jpg
https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj_jku7buNfPkE1zjS5sEC0ehdluv1o8p3y4sZlBm0xnldB5v2iOsw7_xLCuSvpfVJfa7TKDJjMMu2oiZiVXNw_VIyR4NlrrhyphenhyphenOOLpmwLirKcjSkGEFZeRUuk8IQ6Vnw8amP7ht1LCVhBtn/s72-c/gar%25C3%25A1zs+%25C3%25A1talak%25C3%25ADt%25C3%25A1s+%25C3%25A9p%25C3%25ADt%25C3%25A9sz+iroda+b%25C3%25BAtor+modul%25C3%25A1ris+vari%25C3%25A1lhat%25C3%25B3+fa+burkolat+belt%25C3%25A9r+%25C3%25A1talak%25C3%25ADt%25C3%25A1s+%25C3%25A1t%25C3%25A9p%25C3%25ADt%25C3%25A9s+elemes+berendez%25C3%25A9s+asztal+%25C3%25A1gy+kanap%25C3%25A9+sz%25C3%25A9k+konyha+nappali+polc+vil%25C3%25A1g%25C3%25ADt%25C3%25A1s+led-2016-otthon+%25C3%25B6tlet.jpg
Otthon Ötlet
https://otthonotlet.blogspot.com/2016/07/elotte-es-utana-igy-lett-egy-regi.html
https://otthonotlet.blogspot.com/
https://otthonotlet.blogspot.com/
https://otthonotlet.blogspot.com/2016/07/elotte-es-utana-igy-lett-egy-regi.html
true
5645304889391421213
UTF-8
Loaded All Posts Nincs ilyen bejegyzés MEGNÉZEM Tovább Válasz Válasz elvetése Törlés Kezdőlap OLDALAK BEJEGYZÉSEK View All TOVÁBBI ÉRDEKESSÉGEK CÍMKÉK ARCHÍV KERESÉS MINDEN BEJEGYZÉS Nincs a keresésnek megfelelő találat Vissza a kezdőlapra Vasárnap Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vas Hét Kedd Szer Csüt Pén Szom Január Február Március Április Május Június Július Augusztus Szeptember Október November December Jan Feb Már Ápr Május Jún Júl Aug Szep Okt Nov Dec Éppen most 1 perce $$1$$ minutes ago 1 órája $$1$$ hours ago Tegnap $$1$$ days ago $$1$$ weeks ago több mint 5 hete Követők Követés THIS CONTENT IS PREMIUM Please share to unlock Copy All Code Select All Code All codes were copied to your clipboard Can not copy the codes / texts, please press [CTRL]+[C] (or CMD+C with Mac) to copy